Egy edző visszatekintése

Sandra Hölzl, az „50 Jahre UKJ Bruck/Leitha” jubileumi könyvből

Egy rövid beszámolót szerettem volna írni. Arról, milyen érzés egy »csapatnyi« gyereket átvenni, csapatot formálni belőlük, évekig gondozni őket, majd végül velük együtt a női bajnokságban pályára lépni. Érdekes évek – nemcsak kosárlabda szempontból. Korrepetitor, szívügyekben tanácsadó, vitarendező, sofőr, pszichológus stb. – a »szolgáltatásaim« tárháza igen széles volt.

Feljegyzéseimet böngészve kezembe került egy levél, amelyet egykori ifjúsági csapatomnak írtam, és amely a legjobban írja le ezt az időszakot, és amelyet kedves olvasóim, nem szerettem volna eltitkolni elletek:

»Kedves Csapat!

Fiatalon, 16 évesen kezdtem el átadni nektek kosárlabda-tudásomat. Akkor csupa tehetségről álmodtam, akik az én szárnyaim alatt érnek majd a csúcsra, sok győzelemről és címről, kupákról és elismerésekről. A mindennapokban aztán a lusta és szorgalmas, nyugodt és temperamentumos, figyelmes és érdektelen, futni vágyó és ügyetlen, csendes és pimasz gyerekekkel néha jócskán meggyűlt a bajom.

Itt szeretnék elsősorban kollégáimnak és minden klubtagnak köszönetet mondani, akik mindig nagyszerűen támogattak. És köszönöm a szüleiteknek is, akiknek mindig teljes megértésük volt a néha nehéz helyzeteim iránt, és bármikor ott voltak értetek és értem.

Az együtt töltött idő alatt sok játékos hagyott el minket, és csak egy kemény mag, mára már fiatal felnőttek, tartott ki közösen. Nehéz időszakokat éltünk át, amelyeket keserű vereségek, bátortalanság és a csapaton belüli konfliktusok jellemeztek. Aztán voltak vidám edzőtáborok és a nagyszerű születésnapi bulijaim, amelyeket egy szerencsétlen 4. hely követett az ÖMS-en.

Az 1996/97-es szezon volt a nagy áttörésünk: A lány ifjúsági csapat megszerezte a tartományi bajnoki ezüstérmet! Ez egy hosszú ínséges időszak végét jelentette, hiszen 10 éve egyetlen lány utánpótláscsapat sem ért el hasonlóan jó helyezést a klubban.

De nemcsak gratulálni szeretnék nektek, hanem köszönetet mondani – nektek. Ti tettétek lehetővé, hogy valóra váltsam azt az álmot, amely 16 éves koromban volt.«

1997-ben írtam ezt a levelet. Azóta már a harmadik női bajnoki szezont teljesítettem együtt egykori pártfogoltjaimmal. Olyan barátságok születtek, amelyeket nem szeretnék nélkülözni. És soraikból két gyerekkel már gondoskodtunk is a kosárlabda-utánpótlásról!

Sandra Hölzl