Anna Hajda (szül. Siegl)
Az 1970-es női tartományi bajnoki cím után Anny fő érdeklődési köre a lány ifjúsági csapatok edzői munkája lett. Számos 2. és 3. helyezés az országos bajnokságokon volt a megérdemelt jutalom. Emlékezetes marad a női utánpótlással tartott idényzáró ünnepség a „joisi Ochsenbründl”-nél, ahol virslivel és kólával ünnepelték a sikereket szép természeti környezetben. Az ünnepség csúcspontja Anny „fejese az Ochsenbründl-tóba” volt! Ez egyben a kiindulópontja is volt annak, hogy sokan kövessék az edző példáját! Férje, OStR. Prof. Josef Hajda oldalán éveken át gondozta a brucki BG/BRG iskolai lánycsapatait. Minden nagy iskolai tornán másodedző, edző és „mindenes anyuka” volt, amiért a tartományi tanfelügyelőség köszönetét és elismerését is kifejezte. Az erőfeszítéseket 1986-ban a szövetségi iskolai bajnoki címmel koronázták meg, ami részvételt jelentett az izraeli iskolai világbajnokságon. Felejthetetlen marad minden lány számára, aki a kezei alatt nevelkedett, az edzéseken gyakran idézett mondat: „Szeretned kell a labdát!” A 80-as évek vége felé Anny visszavonult az edzői pályáról és átadta a helyét a következő generációnak. A 90-es évek végéig hetente egyszer kosárlabdázott sporttársaival, és minden évben részt vettek egy „edzőtáborban” Obertraunban – természetesen a megfelelő társasági programokkal kiegészítve. Mindig hű maradt a kosárlabdához és a brucki kosárlabda-egyesülethez. Gyakran találkozhattunk vele a csarnokban a mérkőzéseken és szezonbúcsúztató ünnepségeinken. Gyermekei és unokái kosárlabda-karrierjét mindig támogatta és követte. Az osztrák kosárlabdázásért végzett átfogó munkájáért Anny megkapta az „Osztrák Kosárlabda Szövetség Arany Érdemrendjét”. A brucki kosárlabdázók mindig elkötelezett és életvidám emberként fognak emlékezni rá.
Személyes búcsú Gertrude VARGÁTÓL:
Drága Anny, drága sporttársnőm, drága barátnőm!
Mit is mondhatnék búcsúzóul, amit még nem mondtak el sokszor? A búcsú mindig a legnehezebb dolog!
1953 őszén történt: Univ.-Prof. Dr. Dr. Rudolf Weiler Bécsből érkezett Bruckba káplánként. Egy nap azt mondta: „Gumpendorfban lányok és fiúk kosárlabdáznak! Nem akarjátok ti is kipróbálni?” Kezdetben csak nyolc lány volt érdekelt, és elkezdték az edzéseket az újonnan épült kosárlabdapályán a Schloßmühlgasse-i plébánia mellett. 1954. augusztus 5-én eljött az idő, lejátszottuk az első meccsünket, természetesen Gumpendorf ellen, Bruckban.
A földes pálya egyenetlen volt, de ez nem zavart minket, mivel nem ismertünk mást. Később a mai „Neue Mittelschule II”-ben csak egy palánkra edzettünk. 1962-ben nyitották meg a Raiffeisen-pályát két teniszpályával és egy kosárlabdapályával. Mindannyian nagyon boldogok voltunk. Az út túloldalán, az egykori SILLABER halüzletben volt egy medence zuhannyal és hideg vízzel!
1954-től minden évben kötelező volt az egyhetes kosárlabdatábor az obertrauni szövetségi sportiskolában! Ez az edzőhét sportilag nagyon pozitív hatással volt ránk. Évről évre tartományi bajnoknak lenni sem volt az igazi, ezért 1961-től úgy döntöttünk, hogy „BREITENSEE” néven indulunk a bécsi bajnokságban. Eleinte azt mondták: „Jönnek a vidékiek!”
A bécsiek azonban tudták, a bruckiakat Annyval alig lehet megállítani! A másodosztályú és az első osztályú bécsi bajnokságot vereség nélkül zártuk. A legmagasabb osztályban, a bécsi ligában, a sportbeli csúcspontunk az elért harmadik hely volt. A második év hasonló volt, de a mérkőzéseket már Anny nélkül kellett megvívnunk – megszületett fia, Lukas.
Visszatértünk az alsó-ausztriai tartományi ligához, ahol ismét győzedelmeskedtünk.
Húsz éven keresztül, drága Anny, „izzadhattam és küzdhettem” veled, és győzelmeket is ünnepelhettünk. Jó emlékként maradtak meg továbbá a bécsi és St. Pölten-i Union tartományi bajnokságok, valamint az innsbrucki alsó-ausztriai válogatott mérkőzések. Ez a húsz év a kosárlabdával és veled közösen mélyen bevésődött az emlékezetembe! Azt hiszem, mindketten nagyon szerettük a kosárlabdázást.
Ebben a szellemben mondok Neked, drága Anny, hálás köszönetet az együtt töltött évekért!
A Te Trudéd
