U 16 F a.K.
UKJ Foxes Bruck – St. Pölten 69 : 74
(15:15, 32:32, 53:44)
A FOXES 68:74 arányban alulmaradt az SKN St. Pöltennel szemben!
Az UKJ FOXES BRUCK U16-os csapata február 16-án, vasárnap a VS Fischamender Straße sportcsarnokban játszott St. Pölten ellen. Az eddig veretlen fővárosiak voltak a mérkőzés egyértelmű esélyesei, de a FOXES csapata drágán akarta adni a bőrét, mint az első mérkőzésen.
Az első negyedben a nézők nyílt sisakos küzdelmet láthattak, amelyben St. Pölten kis előnyre tudott szert tenni. Az elején Dennis Steidl csapatkapitány tartotta a lelket a csapatban, de influenzásan hamar a kispadra kényszerült. A negyed végén Emmanuil Graf az összesen öt sikeres hárompontosából az elsővel egyenlített.
A második negyedben a rókák oldalán Stefan Kranabeter vette át a pontszerzést, és a mérkőzés továbbra is szoros maradt. Ezúttal Paul Göschl egy sikeres akcióval, egy határozott, palánkig tartó betöréssel (coast to coast) egyenlített 32:32-re.
A harmadik negyedet a FOXES jobban kezdte, és kisebb előnyre tett szert. A jó hárompontos-aránynak köszönhetően ezt az utolsó szünetig 9 pontosra sikerült növelniük.
Az utolsó játékrészben a hazaiaknak 5 percen keresztül sajnos csak egyetlen kosár sikerült, és védekezésben is hibák csúsztak a játékba. St. Pölten egyenlített, majd a 7. perctől átvette a vezetést. A FOXES ereje láthatóan fogyatkozott, és a végén kénytelenek voltak elismerni vereségüket.
A vereség ellenére elégedettségre okot adó teljesítményt nyújtottak, és ez egy előrelépést jelentett a legutóbbi mérkőzésekhez képest.
A Bruck csapata: Steidl Dennis – 21, Kranabeter Stefan – 18, Graf Emmanuil – 17, Karas Lukas – 6, Pober Moritz – 4, Göschl Paul - 2, Krenn Andreas, Riha Daniel, Staritz David, Tonyka Raymund, Veladzic Benjamin