U 10 Torna 2018.11.18.

U 10

UKJ Foxes Bruck – Klosterneuburg I 38 : 44

(9:11, 15:23, 21:29)

2018.11.18-án, vasárnap a legfiatalabb Foxes játékosok lejátszották első bajnoki tornájukat hazai pályán. Ellenfélként a Klosterneuburg első csapata (a várakozásoknak megfelelően nehéz ellenfél) és a St. Pölten (hosszú idő után újra U10-es csapattal a bajnokságban) állt készen. A brucki csapattól 11-11 játékost neveztek, azonban a nagy létszámú keret miatt csak 6-an játszhatták végig mindkét mérkőzést.

Az első mérkőzés kezdetén az ellenfél rögtön elhúzott 3 : 11 arányban, ebből 9 pontot egyetlen játékos szerzett, aki az egész mérkőzés alatt megnehezítette a dolgunkat, hiszen az ellenfél pontjainak több mint a felét ő szerezte. A hazaiaknak valamivel több időre volt szükségük, hogy játékba lendüljenek, meglepte őket a gyors játék és a szoros védekezés, amilyet az edzéseken nem tapasztalnak.

A mérkőzés előrehaladtával a Foxes jobban helytállt, és kordában tudta tartani a különbséget. A csapat új igazolásai is jelentős játékidőt kaptak. Az utolsó negyedben sikerült néhány labdaszerzést kosárral befejezni, és ezt a negyedet a Foxes nyerte meg 17 : 15 arányban. Ennek ellenére a mérkőzést végül megérdemelten nyerte meg a Klosterneuburg.

Bruck színeiben játszottak: Hackenberger Sebastian (2), Isic Ahmed (7), Karas Moritz (5), Köppel Leon, Lehner Luis (10), Marras Sebastian (11), Mayer Paul (2), Meissel Caspar, Paier Felix, Toyfl Jonathan (1), Troant Paula

A második mérkőzés szintén a Klosterneuburgé lett, ők 52 : 31-re győzték le a St. Pölten csapatát

UKJ Foxes Bruck – St. Pölten 46 : 29

(10:12, 30:20, 41:24)

A nap utolsó mérkőzésén is álmosan kezdtek a Foxes játékosai, és 0 : 8-as hátrányba kerültek. Miután a bruckiak felzárkóztak, adok-kapok alakult ki, és egyik csapat sem tudott elhúzni. Csak röviddel a félidő vége előtt sikerült a Foxesnek egy 10 : 0-ás sorozatot produkálnia, így +10 ponttal kezdték a második félidőt.

A hazaiak megőrizték a hidegvérüket, és a harmadik negyedben tovább tudták növelni előnyüket. Az utolsó negyedben – ahol szinte minden játékos újra pályára lépett – sikerült tartani az eredményt, és a Foxes megérdemelten nyert 15 ponttal.

Bruck színeiben játszottak: Gero Lehel (4), Hackenberger Sebastian (9), Karas Moritz (11), Lehner Luis (11), Paier Felix (3), Seferovic Arian, Springer Benito (2), Taschner Robert, Toyfl Jonathan (6), Troant Paula, Weinöhrl Lucas

Köszönjük szépen a sok segítő kéznek a csarnokban!!!