MU 14
UKJ Foxes Bruck a.K. – Deutsch Wagram 27 : 36
(8:8, 15:15, 21:23)
Az alapszakasz utolsó tornája győzelemmel és vereséggel!
Március 4-én, szombaton az UKJ FOXES BRUCK fiú U14-es csapata egy ausztriai póttornán, Mistelbachban zárta az alapszakaszt.
A nap első mérkőzésén Deutsch Wagram magabiztosan legyőzte a házigazda Mistelbachot.
Ezután a sajnos ismét nem teljes kerettel felálló FOXES az előzőleg sikeres Alligators ellen lépett pályára.
A hiányzók mellett a hosszú játékszünet is negatívan hatott, és a FOXES sosem tudott igazán játékba lendülni. Védekezésben és támadásban sem működött sok minden, és egyik játékos sem hozta a megszokott formáját.
A mérkőzés ennek ellenére 3 negyeden át szoros maradt. Az utolsó, döntő szakaszban az Alligators játékosai bátrabban küzdöttek, rajtuk látszott, hogy sokkal jobban akarják ezt a presztízsgyőzelmet, mint a FOXES, pedig a Bruck számára szerzett győzelem az összesített tabella 1. helyét jelentette volna (az a.K. csapatokkal együtt).
A marchfeldi csapat küzdeni akarása és harci szelleme meghozta a gyümölcsét, most St.Pölten (1.) és Bruck (2.) mögött a 3. helyen állnak, így a fővárosiakkal együtt a felsőházi rájátszásban folytatják, ahová a Bruck a.K.-csapatként egyébként sem juthatott volna be.
játszottak a Bruck csapatában: Hölzl Thomas – 12, Karas Lukas – 6, Staritz David – 5, Diakonis Minas – 2, Scudla Colin – 2, Gaöschl Paul, Konya David , Krenn Andreas, Steidl Dennisi
UKJ Foxes Bruck a.K. – Mistelbach 56 : 19
(18:4, 30:10, 46:10)
A második mérkőzésünkön a minden tekintetben gyengébb Mistelbach ellen a jóvátétel volt a cél. Ez nagyrészt sikerült is, hiszen az utolsó negyed kivételével minden játékrészt egyértelműen uraltunk és biztos győzelmet arattunk. Az osztálykülönbség szembeötlő volt, de a célunknak az erősebb csapatokhoz való felzárkózásnak kellene lennie.
Az első mérkőzésen azonban kiderült, hogy hiányzik a csapatszintű állandóság, és pont akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, némely állítólagos vezéregyéniség az erősebb ellenállás láttán kudarcot vall, túlterheltnek tűnik, vagy éppen megfutamodik és kerüli a felelősséget.
játszottak a Bruck csapatában: Hölzl Thomas – 14, Scudla Colin – 12, Steidl Dennis – 12, Diakonis Minas – 8,Krenn Andreas – 3, Staritz David – 3, Karas Lukas – 2, Konya David – 2, Göschl Paul